10.rész - Búcsúparti vagy 'üdv újra együtt' ?

Nem akartam, hogy ilyen hamar eljöjjön ez a nap, hiszen olyan sok időt töltöttünk együtt, hogy már teljesen hozzám nőtt és most meg kell váljak tőle. Kicsit ijesztő belegondolni, hogy reggel már nem lesz ki kiszolgáljon, de valahogy csak megoldom majd. Na, de ebből nem azt kell levenni, hogy azért szeretem annyira, mert minden reggel kávéval várt rám, bár ez is benne van, hanem, mert ott volt mellettem, amikor szükségem volt valakire. Tartotta bennem a lelket és nagy részben neki köszönhetem, hogy be mertem magamnak vallani, hogy szükségem van arra a személyre, akit szerettem volna végleg kitörölni az emlékeimből. Nagy részben neki köszönhetem azt, hogy képes voltam azt mondani saját magamnak, hogy megérdemlem őt, hogy nem szabad elbasznom az utolsó esélyem is. 

Próbáltam minél több időt vele tölteni úgy, hogy a többieket sem hanyagolom el, így néha nem csak kettesben voltunk, hanem az egész bandával. Szomorú mosoly kúszik az arcomra, amikor eszembe jut az a mondat, amit minden nap kb ötvenszer hallottam tőle, amikor észrevette, hogy letört vagyok: "Nem örökre megyek el és nem is a világvégére, szóval mi még találkozni fogunk, Hercegnő!" Tudom, hogy ez igaz és nem fog elfelejteni, de már semmi sem lesz olyan, mint előtte volt, viszont ha engem nem állítottak meg, amikor valóra akartam váltani az álmom, akkor őt sem szabad. Hiszen, ha megkérném, hogy ne hagyjon itt, biztos vagyok benne, hogy képes lenne mindenről lemondani, aztán nekem életem végéig bűntudatom lenne... Ha egyedül maradtam volna, lehet, hogy képes lennék ezt kérni tőle, de nem vagyok egyedül. Már nem. Ott van nekem, Harry, aki a nap minden egyes percét velem akarja tölteni, meg persze Louis és Eleanor is, akikkel rendesen még mindig nem beszéltem meg a dolgokat, de tudom, hogy ez vagy a mai nap folyamán, vagy a következő napokban meg fog történni. 

- Livi? - érinti meg a vállam Austin. - Minden rendben?

- Tessék? - kapom felé a fejem. - Ja, persze, csak kicsit elgondolkodtam - mosolygok rá, mire ráncba szalad a homloka. - Nyugi, nem vagyok szomorú, csak visszagondoltam, hogy mi volt és mi lesz. Nem fogok szomorkodni, hogy elmész, legalább végre megszabadulok tőled.

- Végre megszabadulsz tőlem, mi? - lép hozzám közelebb. - Ugye tisztában vagy vele, hogy ismerlek? Amikor ilyeneket mondasz, akkor azt azért teszed, hogy neked könnyebb legyen, nem azért, mert így is gondolod, de én is örülök, hogy reggelente nem kell számodra kávét csináljak többet!

- Hé - csapok a karjára. - Te szerettél nekem kávét csinálni és a reggeli képem bámulni, valld csak be!

- Tudod, hogy mindent imádok, ami veled kapcsolatos - vigyorog rám. - De ígérj meg nekem valamit, jó? - kéri, mire én lassan bólintok. - Egyetlen kérésem van. Sem ma, sem holnap nem fogsz megsiratni, oké?

- Olyan gyengének nézel te engem? - vonom fel a szemöldököm. - Nem foglak megsiratni, vagyis szándékosan biztosan nem, max ha a pia túlságosan kihat rám és egy idegronccsá tesz - vonom meg a vállam.

- Akkor nem fogom engedni, hogy sokat igyál, mert nem akarok senkitől sem könnyes búcsút venni, mert ez nem végleges búcsú, csak egy olyan majd később találkozunk búcsú.

- A későbbet, itt hónapokra érted, mert akkor a később szó új értelmet nyer, de igazad van később találkozunk, szóval semmi értelme búcsúzkodni.

Beszélgetésünket a csengő hangja zavarja meg, ami azt jelenti, hogy megérkezett El a készülődésre.

***

Kicsit olyan érzésem volt egész délután, mintha gimibe lennénk még és éppen az egyik gimis bulira készülnék a legjobb barátnőmmel, mint régen. Sosem felejtem el azokat a délutánokat, azt a sok hülyülés és a ruhaválasztás nehézségeit, főképpen az én részemről. Emlékszem, hogy képes volt két órát eltölteni azzal, hogy kiválasszam mibe megyek majd, míg El már szinte a haját tépve próbálta velem elhitetni, hogy mind jól áll, de persze én nem hittem neki, míg én magam meg nem találtam azt a bizonyos darabot.

- Semmit sem változtál - nevet fel. - Még mindig ugyanaz a gimis lány vagy, aki voltál, csak idősebb kiadásban. Komolyan, el sem tudom képzelni, hogy mi lesz veled, amikor majd az esküvődre kell ruhát választanod. Szerintem már most el kellene kezdened nézegetni, mert ha téged nézünk akkor biztosan jó sokáig tologatnád azt a bizonyos nagy napot.

Nagyra nyílt szemekkel fordulok El felé. Mire akar ezzel célozni, hiszen ismerem és tudom, hogy sosem hagyják el úgy szavak a száját, hogy azoknak nincs egy bizonyos üzenetük.

- El?! - nézek a szemeibe. - Ezzel mit akarsz mondani? Mondd, hogy nem...

- Ha tudnám nem sem mondanék el semmit, de még nem... - rázza meg a fejét. - Viszont csak a hülye nem látja, hogy ez a jövőben meg fog történni. Liv, ha belegondolsz neked ő az igazi és te is neki. Képesek voltatok kibírni egymás nélkül sok időt és a fájdalom ellenére sem szüntettek meg szeretni egymást, mégis mi lehet ez, ha nem az örök szerelem?

- Mindörökké! - nevetem el magam. - Mindig ezt mondogattuk egymásnak és ahogy elnézem ő még mindig ezt teszi és már nekem sem esik nehezemre kimondani... 

- El sem tudod képzelni, hogy milyen mázlista vagy vele - mosolyog rám. - Bármire képes lenne érted, nem számít, hogy mit kell tegyen ő megtenné, hogy te boldog légy. Tudtál róla, hogy csak két hónapot adott magának? - kérdi tőlem halkan.

- Két hónapot? - ráncolom a homlokom.

- Eljött az esküvőre, mert vissza akart szerezni - kezd bele. - Tudta, hogy nem lesz könnyű és az is megvolt benne, hogy lehetséges te már nem érzel úgy iránta. Eldöntötte, hogy két hónapig fog próbálkozni, ha nem lesz képes addig kimondatni veled, hogy még mindig szereted, akkor feladja és lelép végleg az életedből. Úgy jött el hozzád, hogy tíz százaléka azt érezte végleg elveszített téged... Ha nem sikerül neki, akkor visszaköltözik és megpróbál végleg kizárni az életéből, ami persze mindketten tudjuk, hogy nem sikerült volna neki, de annyira fontos voltál számára, hogy erre is képes lett volna érted, szóval nem lepődnék meg, ha bármelyik nap meglepne téged - vonja meg a vállát. - Szeret téged, te is őt, évek óta együtt vagytok és sosem voltatok külön hosszú ideig, kivéve az utolsó alkalmat, de együtt vagytok ismét, ami egy új kezdet lehetősége, amit már egyikőtök sem fog elbaltázni. 

- Sosem bocsájtottam volna meg magamnak, ha letelik az a két hónap és ő feladja a próbálkozást - suttogom. - Képes lettem volna addig húzni, ha Austin és Gem nem segít a döntésemben. Képes lettem volna elveszíteni úgy, hogy én nem is tudtam róla...

- De nem veszítetted el - mosolyog rám. - És már ha akarnád sem tudnád lekoptatni, ahogy minket sem. Mesélte, hogy féltél a találkozástól, amit meg is értek, de tudnod kell, hogy mi szeretünk és lehet megbántottál minket, de az igaz barátok képesek megbocsájtani a másiknak és mi azok vagyunk. Itt leszünk neked, ahogy ő is, mindörökre.

- Ne beszéljünk ilyenekről jó - nevetek fel zavartan. - Semmi kedvem elbőgni magam - pislogok párat. - A ma estén szeretném magam jól érezni és elbúcsúzni a barátomtól, aki itt volt velem, a nehéz pillanatokban és összekapart. 

***

Egy elég nap termet béreltünk ki a bulinkra. Igazság szerint, már nem is tudom, hogy ez egy búcsúparti vagy inkább egy 'üdv újra együtt' parti, de ha jobban belegondolok, akkor inkább mindkettő egyszerre. Hiszen egyben elbúcsúzunk valakitől, másrészt pedig azt ünnepeljük, hogy végre megjött az eszünk és újra együtt vagyunk. Minden barátunkat meghívtuk, akikkel kicsit szorosabb volt a kapcsolatunk, így a terem telis-teli volt emberekkel. Megígértem, hogy ma nem igazán fogok fotózni, de mindenki tisztában volt vele, hogy néhány emléket úgyis megörökítek majd, hiszen ez egy fontos pillanat az életünkben. 

- Megérkeztek végre a lányok is - hallom meg Louis hangját. - Akik gyönyörűek - mér minket végig. El kicsit meglökve bíztat arra, hogy menjek oda Louhoz és öleljem meg, amit magamtól valószínűleg nem tettem volna meg, de bízom benne és tudom, hogy sosem verne át, így bátorságot véve magamon lépek hozzá közelebb, majd bújok hozzá. - Szia Hercegnő - ölel magához. 

- Szia, Lou! - suttogom. - Miért nézel így rám? - kérdem tőle zavartan, amikor felnézek rá.

- Harry úgy bámul ránk, mintha bármelyik pillanatban kinyírna - nevet fel, amin én is kuncogni kezdek. - Mellesleg, ne engedd el őt többet magadtól, rendben? Hadd ne kelljen újból olyan állapotban lássam, mint akkor, tedd őt boldoggá, ahogy csak te tudod, jó?

- Azon leszek - mosolygok rá, majd elengedve őt, fordulok a barátom felé, aki karba tett kezekkel néz rám. Vigyorogva indulok meg felé és állok meg előtte. - Ne csináld már Hazz, tudod, hogy a legjobb barátom, semmi okod féltékenykedni - szabadítom ki a kezeit, majd kulcsolom össze az enyémekkel, mire mosoly kúszik az arcára. - Így már sokkal jobb - nyomok egy puszit az arcára.

- Miért lennék rá féltékeny? - kérdi tőlem, mosolyát elrejtve. - Te az enyém vagy már a kezdetektől fogva, semmi okom bármelyik pasira féltékeny lenni, aki magához ölel a társaságomban.

- Aranyos vagy, amikor a sértett kisfiút játszod, de tudhatnád, hogy csak a te ölelésed képes megdobbantani a szívem.

Meg sem lepődtem rajta, hogy Austin a saját bulijáról késik, hiszen nála ez szokásos volt, ha buliról van szó. Miután végre egész volt a csapat kezdetét vette a szórakozás. Nem gondoltunk semmire sem. Sem a búcsúra sem arra, hogy két nap múlva már egyedül fogok abba a házba élni, egyszerűen csak élvezni akartuk a pillanatot és a piának köszönhetően ez sokkal könnyebb volt, mint azt gondoltuk volna. 

Sokat nevettünk és táncoltunk is. Austinnal megint eljártuk az a bugyuta táncot, amit minden egyes bulin véghezviszünk kicsit már ittas állapotban, amin az egész társaság jót röhögött beleértbe minket is. 

- Ugye tudod, hogy leszívesebben lelépnék innen és magamhoz vinnélek? - jelenik meg előttem Harry, akinek mosolyogva akasztom a nyakába a karjaim.

- Tudod, hogy benne lennék, de most nem szabad... most itt kell lennünk - kacsintok rá. - De az este még hosszú, semmi sem marad veszve.

- Szeretlek - dönti az enyémnek a homlokát, vigyorogva.

Mosolyogva hajlok felé közelebb, majd tapasztom ajkam az övére. Kezeivel egyből a derekam után kap, majd szorosan a fal és a teste mögé présel. Csókja durva, követelőző, mégis szenvedélyes és édes. Az ember azt hiszi, hogy egy csók a szeretett embertől sosem lehet ugyanolyan tüzes, szenvedélyes, mint az elsők, de tévednek. Ha megtalálod azt a személyt, aki még hosszú idő után is képes elérni, hogy a csókja olyan legyen, mintha az első lenne, akkor azt a pasit magadhoz kell láncolni, örökre, mert csak ő lesz képes megadni neked azt, mire vágysz, mert csak ő lesz képes élete végéig teljes szívéből szeretni.

- Kérdezhetek tőled valamit? - kérdem tőle, miután már képes vagyok megszólalni. 

- Persze - néz a szemeimbe.

- Tudod - kezdek el a hajával játszani - azon gondolkozom, hogy tényleg képes lettél volna két hónap elteltével elengedni, ha nem sikerül kimondatnod velem, hogy még mindig szeretlek?!

- Tessék? - lepődik meg. - Te meg ezt...? Megölöm Elt - mordul fel. - Figyelj Liv, igen ezt mondtam. Lehet, hogy abban a pillanatban komolyan is gondoltam, de csak azért, mert távol voltál tőlem. Amikor megláttalak, amikor a közeledben voltam már csak el akartam magammal hitetni, hogy képes lennék rá... de belül tudtam, ha letelik a két hónap és te nem mondod ki, nem tudtam volna feladni. Nem érdekelt volna, hogy mibe kerül, mennyi ideig kell rád várnom, de megtettem volna, hiszen tudod, hogy mi együtt leszünk mindörökké.

- Bíztam benne, hogy ezt fogod mondani - hunyom be a szemeim. - Hiszen ismersz, tudod, hogy makacs vagyok és sosem vallok be olyan dolgot, amitől félek. De szeretlek. Akkor is szerettelek, amikor megláttalak az esküvőn, már akkor igent kellett volna neked mondanom, vagy legalább a szemedbe mondani, hogy szeretlek, de féltem, viszont az semmit sem ért, mert nekem te kellesz, te vagy a jobbik felem, te vagy az aki képes boldoggá tenni.

- Mindörökké? - kérdi mosolyogva.

- Mindörökké! - felelem a szemeibe nézve.

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Remélem tetszett. Ezt a történetet nem terveztem hosszúra, így nem hiszem, hogy több lesz még öt résztől és egy epilógustól. Valószínűleg sokan nem örültök neki, de ez a blog csak arról szól, hogy Harry és Liv újra egymásra talál. Köszönöm az olvasókat és a bíztatást! További szép délutánt és Kellemes Ünnepeket!