2016. április 21., csütörtök

11.rész - Játék



- Úgy izgulsz, mintha az elnökkel vacsoráznánk - nevet fel Harry. - Liv, ők csak a szüleid, akikkel mellesleg, alig két hónapja találkoztunk, mitől tartasz ennyire? - helyezi hatalmas kezeit a derekamra.
- Az előző vacsoránk is elég érdekesen alakult - húzom el a szám. - Semmi bajom velük, tényleg imádom őket, de néha azt kívánom bárcsak normális szülőket kaphatnék. 
- Nem tehetek róla, hogy a szüleid imádnak engem - húzza mosolyra az ajkát. - Engem mindenki imád, lehetetlenség nem szeretni engem és ezt te tudod a legjobban - suttogja a fülembe.
- És milyen szerény vagy - bújok hozzá. - Igen, téged nehéz nem szeretni - emelem fel a fejem, hogy a szemeibe tudjak nézni. 
- Tudod mit vettem észre az elmúlt időben? 
- Ha elárulod, akkor megtudom - lépek tőle hátrébb, mire morogva kap után és tart egy helyben.
- Ugyanazok vagyunk, akik voltunk - mosolyog rám. - Semmit sem változtunk, csak idősebbek lettünk. De ez azon egyáltalán nem változtat, hogy néha megmutassuk azt az énünk, aki még nem akar felnőni. Mindketten szoktunk néha gyerekesen viselkedni, például, amikor más posztot akarunk nézni vagy a takarón veszekedünk, esetleg egy utolsó csésze tejért - nevet fel. - Alig költöztünk össze egy hónapja, de én már úgy érzem, mintha évek óta házasok lennénk.
- Lélekben azok is vagyunk - simítok végig az arcán. - Számomra az, hogy összekötöm valakivel az életem, sosem azt jelentette, hogy összeházasodom valakivel, hiszen számomra az csak egy papír. Az még semmit sem bizonyít, vagyis számomra nem. Nekem ez is tökéletesen megfelelne, ami most van, de ne értsd félre, ezzel nem azt akarom mondani, hogy esetleg megkérnéd a kezem, akkor én nemet mondanék, csak annyit akartam ezzel üzenni, hogy számomra már ez is házasságot jelent, hiszen összekötöttem veled az életem, azzal, hogy összeköltöztünk. 
- Még mindig aranyos vagy, amikor zavarodban össze-vissza beszélsz - dönti homlokát az enyémnek. - Értem, hogy mit akarsz mondani, én viszont szeretném, ha a jövőben tudnák, hogy te hozzám tartozol és ezt az bizonyítja a legjobban, ha ott díszeleg a gyűrű az ujjadon.
Amióta El felhozta azt, hogy Harry bármikor megkérheti a kezem, nem megy ki a fejemből a gondolat, hiszen én magam is így érzem. Összeköltöztünk. Kibékültünk. A kapcsolatunk sokkal szorosabb, mint valaha volt. Ha úgy vesszük, már pont azon a szinten vagyunk, hogy bármikor megtörténhet, én pedig ezer örömmel mondanék neki igent.

***

Mivel Harrynek valami fontos dolga akadt, lelépett Louis-val, engem pedig egyedül hagyva az aggódással, amire semmi szükség se lenne, egyszerűen ezt váltja ki belőlem a találkozó. Mondjuk az sem teljesen igaz, hogy egyedül vagyok, hiszen itt ül mellettem El és már percek óta valami bugyuta filmet nézünk a tévében, bár én biztos vagyok benne, hogyha megkérdeznék mi volt benne, fogalmam se lenne róla.
A másik ok, amiért aggódnom kell az a két barátom pillantásai. Amíg Lou, Harryre várt, ő is velünk volt, és folyamatosan úgy néztek rám, mintha valami egetrengető dologról nem tudnék és ez lassan kezd az agyamra menni. Még nem kérdeztem rá, de biztos vagyok benne, hogy El sejti mi bajom lehet.
- Na jó - sóhajtok fel - elég volt - rakom magam mellé a párnát, amit eddig az ölembe tartottam. - Áruld el nekem szépen, hogy miért néztetek rám egész végig úgy, mintha ti tudnátok valamit és én nem?
- Miről beszélsz? - kérdi ártatlanul El.
- Na ne szórakozz velem jó? - morgom. - Nem csak te ismersz engem, kislány, hanem én is téged és pontosan tudom milyen pillantásaitok szoktak lenni Louval, nem ez lenne az első, ha már így szóba került, hogy valamit eltitkoltok előlem és közben úgy néztek egymásra, majd rám, ahogy ma. Tudom, érzem, hogy van valami, de mindketten, nem is, inkább mindhárman befogjátok ezzel az én idegeimen táncolva, pedig tudhatnátok, hogy a mai nap miatt már alapból kivagyok egy kicsit.
- Túlreagálod - nevet fel. - Semmi sem titkolunk előled, nincs miért aggódnod.
- Szemét vagy, ugye tudod? - húzom össze a szemeim. - De nem baj, egyszer majd eljön az én időm is és akkor majd visszakapod, erre mérget vehetsz.
- Tettem már valaha olyat, amivel nem neked akartam jót? - kérdi mosolyogva, mire megrázom a fejem. - Na ugye, szóval te csak hallgass és bízz bennem és mindenki másban, akiről azt feltételezed, mint rólunk - kacsint rám. - Sosem titkolnék el előled semmit sem, ami árthat neked, szóval ne aggódj feleslegesen, elég neked, ahogy látom a ma esti.
- Jó, legyen hiszek neked, de attól még haragszom rád - fonom keresztbe a kezeim. - Különben meg miért jön mindenki azzal, hogy nem érti miért izgulok az este miatt. Nem szeretek puccos vendéglőbe menni és kiöltözni egy vacsora miatt, na meg persze az sem tetszik, hogy a szüleim úgymond kicsit leégettek Harry előtt, mivel nem mellém álltak, hanem sokkal inkább mellé, amit persze megértek meg minden, de örültem volna ha nem teszik.
- Harry szeret téged, ne foglalkozz butaságokkal - legyint. - A ma este jó lesz, megvacsoráztok, beszélgettek és nézd a jó oldalát a kínos találkozón, amin újra együtt jelentetek meg Harryvel már túl vagytok, attól ez pedig csak jobb lehet.
Azért nem jó El-el vitatkozni vagy megpróbálni valamiről meggyőzni, mert az lehetetlen. Ő mindig talál egy kiutat, ha sarokba akarod szorítani, éppen ezért a legjobb hozzá fordulni, amikor úgy érzed hülyeségre készülsz, mert az ő jóslatai szinte mindig bejönnek.
Öt óra van, már csak két órám maradt a találkozóig, ami már nem igazgat annyira, szerencsére sikerült elérniük, hogy lenyugodjak és azt mondjam ezek csak a szüleim, akikkel nem is olyan rég találkoztam,szóval mit vagyok úgy oda miatta.
- Tudod - lép Harry a hátam mögé, majd helyezi hatalmas tenyereit a csupasz derekamra - ha így folytatod nem olyan biztos, hogy időben ott leszünk - morogja a fülembe. - A szüleid úgysem mondanának semmit, mivel biztos vagyok benne, hogy sejtenék a késésünk okát, szóval mi lenne ha nem járkálnál előttem fehérneműben?
- Talán nem tetszik, amit látsz? - akasztom karjaim a nyakába, miután megfordulok az ölelésében.
- Éppen ez a baj - mordul fel - hogy rohadtul tetszik, amit látok és nehezen tudok neki ellenállni - suttogja, közelebb húzva magához, mire én kuncogva állok lábujjhegyre majd nyomok egy puszit a szájára. - És ezzel remélem tudod, hogy nem könnyíted meg a helyzetem?
- Ki mondta, hogy szeretném megkönnyíteni? - vonom fel a szemöldököm. - Tudod, hogy legszívesebben itt maradnék veled és még a maradék ruháinktól is megszabadulnék, de nem lehet - biggyesztem le az ajkam. - Várnak ránk, és nem szabad megvárakoztatnunk őket.
- Te játszadozol velem - jelenti ki. - De tudod, bébi a játék kettőn áll és ha én is beszállok, akkor nem tudom, hogy ki lesz az, aki előbb feladja - néz a szemeimbe. - Mindkettőnknek megvannak a módszereik, de úgy érem én hamarabb el tudom érni, hogy tegyél mindenre és azt tegyünk, amit most ebben a pillanatban mindketten nagyon is akarunk.
- Ha játszani akarsz, akkor én benne vagyok - lépek tőle hátrébb, mire felmordul. - Lássuk ki bírja tovább - mosolygok rá, majd kapom ki a szekrényemből a fekete ruhát, ami az utolsó választásom és veszem lassan magamra.
A ruha alig ér a combom közepéig, mély dekoltázsa van, anyának egyből le fog esni, hogy mi a tervem vele, de ebben a pillanatban nem igazán érdekel. hiszen ő is volt fiatal és tőle és hallottam egy-két érdekes sztorit, amit apa elcsábítása érdekében tett, szóval ennyit én is megtehetek. Látom, ahogy Harry beszívja a levegőt, majd végigmér, miközben ajkába harap. Nevetve engedem le a tincseim, majd igazítom meg őket. Volt annyi eszem, hogy először a sminkem készítsem el, majd csak utána válassza ki a ruhám, mivel számomra az mindig hosszadalmasabb munka, mint az előző.
- Kész vagy? - jelenik meg az ajtóba Harry, fehér ingen és fekete farmerben.
- Igen - dugom bele lábam a magassarkúba. - Mehetünk - mosolygok rá.
- Nem tisztességesen játszod ezt a játékot - suttogja a fülembe. - De ha te szabályokat szegsz, akkor tőlem se várj mást - enged el.
A vendéglő felé tartó út csendesen telik. Mindketten a gondolatainkba merülve ülünk egymás mellett. Míg Harry azt próbálja kitalálni mivel vághatna vissza, én az embereket bámulom, akik mellett elhaladunk és újra azon jár az agyam, amit El mondott nem is olyan rég. Elképzelem a közös életünk, elképzelem, amint a kapcsolatunk felveszi a következő szintet, de ez a merengés egészen addig tart, míg meg nem érzek egy meleg tenyerek a combomon. Fejem egyből Harryre kapom, aki vigyorogva tekint rám, majd fordul vissza az út felé.
- Ezzel volt valami célod, vagy csak ki akartál szakítani a gondolataimból? - kérdem tőle, miközben kezem az övére helyezem, majd összekulcsolom az ujjainkat.
- Mindkettő - vonja meg a vállát. - Mi ragadott ennyire magával?
- A jövőbeli elképzeléseim - adom a tudtára. - El belém ültetett valamit, ami nem akar kimenni a fejemből, így nem akadályozhatom meg, hogy valami olyanon agyaljak, ami még messze van.
- Szóval rólunk van szó - nevet fel. - Mit mondott El, ha szabad tudnom?
- Nem adok neked ötleteket, hogy mivel szekálhatsz - rázom meg a fejem. - Elég, ha ő teszi, nem kell még tőled is ezt hallgatnom. De különben is már úgysem lenne időnk erről beszélni, hiszen megérkeztünk - pillantok rá.
A kocsiból kiszállva egyből megcsap az esti levegő, aminek köszönhetően próbálom lejjebb húzni a ruhámat, persze sikertelenül, amin Harry jót nevet. Hát igen, nem igazán gondoltam én végig a tervem. Harry szempontjából jó döntés volt a ruha, az időjáráséból kevésbé, de kibírom, hiszen én sem szeretek veszíteni a játszmákban, nem csak ő.
Beérve, Harry elmondja, hogy milyen asztalt keresünk, majd lassan elindulunk a keresésre. Anyáékat egyből kiszúrom. Mindketten hatalmas mosollyal az arcukon állnak fel, majd néznek végig rajtunk. Tekintetem anyára vezetem, aki fejét rázva vigyorog. Hát persze, hogy tudja miért vettem fel pont ezt a ruhát.
- Sziasztok! - ölelem meg őket. - Jó újra látni titeket.
- Mi is örülünk, hogy újra együtt láthatunk titeket - öleli meg apa, Harryt.
- Ezt már megbeszéltünk - sóhajtok fel. - Igen, újra együtt vagyunk és már semmi sem választhat el minket szóval kérlek, ne beszéljünk erről.
- Igaza van Livnek, ne kell a múltat felhozni, a jelenbe éljünk - foglal helyet mellettem.
- Igazad van, én is mindig ezt mondom neki, de Bob szereti feszegetni a határokat - neveti el magát anya. - Meséljetek, miről maradtunk le!
- Nem maradtatok le semmiről - jelentem ki. - Három hónap múlva lesz egy esküvő, amire hivatalosak vagyunk, de ennyi semmi több, vagyis én nem tudok róla - mondom durcásan, mert eszembe jut a mai akciójuk.
- Mit titkolsz a lányom elől? - kérdi nevetve.
- Semmit - emeli fel a kezeit védekezően Harry, de látom rajta, hogy már anyának is átadta, hogy van egy terve csak én éppen nem tudok róla. - A Hercegnő egész nap így viselkedett, mivel fejébe vette, hogy mi titkolunk előle valamit - vonja meg a vállát.
- Jogosan - teszem hozzá, halkan, mire rajtam kívül mindenki felnevet.
A rendelt italokat hamar kihozzák, így megkönnyebbülten emelem az ajkamhoz a borral teli poharat, ám majdnem félrenyelek, amikor az asztal alatt, megérzem Harry kezét a combomon, ami egyre feljebb csúszik. Csintalanul, de egyben ártatlanul néz rám, mintha az ég adta világon semmit sem tenne, mire én mosolyt erőltetve magamra helyezem vissza a poharat, majd próbálom figyelmen kívül hagyni a vágyat, amit ezzel kelt bennem.
- Kicsim, tudom, hogy már mondtad, hogy nem szeretnéd, viszont én még egyszer felajánlom neked - kezd el mesélni anya, akire nehezen tudok figyelni, a mellettem ülő göndörkének köszönhetően. - A nyaraló még mindig ott van és örülnénk, ha eltöltenétek ott pár napot, Harry úgy, hogy mi álljuk az egészet.
- Anya - nyögök fel. - Ilyenkor mindig az az érzésem, hogy ez nászajándék lenne és mi még csak jegyesek sem vagyunk, nemhogy házasok.
- Ami késik nem múlik - hajol a fülemhez Harry, hogy csak én halljam, amit mond. Arcomat elönti a pír, amikor egy lágy csókot nyom a nyakamra, a szüleim előtt. - Liv igazán örülne, ha eltölthetne ott pár napot, nem igaz kedvesem? - pillant rám, miközben megszorítja a combom.
Nagyot nyelve adom bólint, mivel megszólalni képtelen vagyok. Az elfogyasztott bor, Harry közelsége, a hülye játékunk egyre inkább kezdi átvenni felettem a hatalmat és ha ez így megy tovább, akkor én leszek az, aki veszít, nem pedig ő, de legalább megkapom, amit akarok, nem igaz?
Alig tudok a beszélgetésre figyelni, de ezzel már nem csak én vagyok egyedül. Egyre merészebbek lettünk, ha Harry azt hiszi csak neki sikerül növelnie a másik vágyát, hát téved, mivel én is tisztában vagyok vele, hogy mi készíti ki őt. Egész vacsora alatt, egymást cseszegettük, ha anyáék észre is vettek bármit, semmit sem szóltak.
- Akkor a nyaraló kulcsait holnap átvisszük - mosolyog anya.
- Köszönjük - préselem ki magamból. Harry combján lévő kezem feljebb csúszik, mire élesen beszívja a levegőt, majd felém fordul. - Mi az?
- Amint hazaérünk, meglátod - morogja a fülembe.
Nyertem!

Sziasztok! Itt az új rész, remélem tetszett! A következő részben olvashattok majd egy pikánsabb jelenetet és az azt követő látogatást. Mint mondtam már nincs sok hátra, de ígérem, hogy lesznek még izgalmas részek benne. Köszönöm az olvasókat és a bíztatásokat! További szép napot!

1 megjegyzés:

  1. :3 Nagyon jó lett ez a rész!!
    Uhh, nem várom a véget, de egyben kiváncsi is vagyok rá, hogy mi lesz a végkifejlet :D
    Siess a következővel :*

    VálaszTörlés