Semmit sem bántam meg a történtekből. Miért is kellett volna bármit megbánnom, amikor végre azzal a személlyel lehettem, akit mindennél jobban szeretek. Tudom, hogy mélyen magamban azért nem engedem magamhoz közel, mert attól félek ismét megbántanám, de másnap, amikor a munka miatt nem tudtam vele találkozni éreztem a hiányát és tudtam, hogy én is hiányzom neki, ugyanis a telefonom egész nap rezgett, én pedig minden sms-t mosolyogva olvastam.
Igen, elkövettem egy hibát, amit már akkor meg is bántam és mit akarok, életem végéig szenvedni miatta? El akarom magamtól lök ni az új esélyem, csak mert azt érzem, hogy nem vagyok elég jó neki?! Ez hülyeség, hiszen még most is tisztán emlékszem, hogy milyen jó párt alkottunk hónapokkal ezelőtt. Sosem fogom elfelejteni, ahogy az ígéreteket sem. Semmit sem felejtek el, abból ami Harryhez köt, mert számomra ő az a fiú, aki képes bearanyozni a napom, aki miatt a legrosszabb napjaim is jók lesznek. Szükségem van rá, ahogy neki is rám.
Azt akarom, hogy a régi életem és az új összemosódjon. Találkozzon a két történet és váljon egyé, majd próbáljuk meg onnan folytatni az egészet, ahol abbahagytuk legyen az bármilyen nehéz. Tudom, hogy ennek érdekében még találkoznom kell két személlyel, akikkel ha jól tudom, akkor ma találkozom is. Félek, de hát ez érthető, hiszen leléptem. Haragszanak rám és én is magamra, de számomra ők voltak a családom. A szüleim után őket éreztem a második családomnak, akikben teljesen megbíztam és mindig számíthattam. Nehéz lesz az első pár perc, de az élet melyik pillanata nem az? Ez teszi teljesé az életet és ezzel együtt kell szeretni. Találkozni fogunk, túlesünk néhány kínos percen, majd lassan újra közel kerülünk egymáshoz, mint régen.
- Annyira szeretnék ilyenkor a fejedbe látni - repít vissza Austin a gondolataimból.
- Miért? - pillantok rá kíváncsian.
- Igaz, neked fel sem tűnik, hogy mit csinálsz közben? - kérdi kuncogva, mire én megrázom a fejem. - Egyik pillanatban ráncolod a homlokod, másikban meg valamin mosolyogsz, igazán aranyos vagy, amikor elgondolkodsz, csak aki nem ismerne annak tuti az jönne le belőle, hogy bekattantál.
- Néha azoknak is az jön le, akik ismernek, de engem így szeretnek - mosolygok rá. - Tényleg, mikor mész? - váltok témát.
Egyre jobban közeleg a pillanat, amikor Austin kilép azon az ajtón és hosszú ideig nem lép be rajta újra, én pedig már most hiányolom, pedig még itt van. Nem fog rólam gondoskodni, nem lesz kihez hazajöjjek, bár tudom, hogy ez nem igaz, hiszen abban biztos vagyok, hogy Harry nem fogja hagyni, hogy egyedül legyek, de ő nem Austin. Hozzám nőtt. Harry, pedig Harry marad. De ő és a többiek, már ha megbocsájtanak lesznek képesek elérni, hogy ne érezzem magam egyedül. Meg különben is, nem tűnik el teljesen a Föld felszínéről Austin csak elköltözik, vele is fogok még beszélni csak ritkábban, viszont ez az igazi barátságokat megerősíti nem pedig rombolja. Ez csak jobban össze fog minket hozni, így kell nézzem a dolgokat.
- Egy hét múlva, de addig még sok van. Biztos vagyok benne, hogy még van időm beleverni a kis fejecskédbe, hogy mi neked a jó, ha neki nem sikerül. Nem foglak itt hagyni úgy, hogy tudom tönkreteszed magad. Boldognak látva akarok kilépni azon az ajtón úgy hogy tudom van valaki, aki vigyáz rád és boldoggá tesz téged.
- Milyen aranyos vagy - állok fel, majd sétálok hozzá és megölelem őt - de nem kell értem aggódni, nem vagyok idióta, tudom, hogy mi a jó nekem, még ha eddig tagadtam is. Már nem tagadom. Nem tudom tagadni és nem is akarom.
- Na végre, úgy látszik sikerült a terve, bár ő még nem biztos benne, szóval szerintem közölnöd kéne vele, hogy nem fogod csak úgy eldobni azokat a boldog pillanatokat és túllépni rajta, mert nem tudsz és nem is akarsz, mivel szereted. Tudasd vele, mert megérdemli. Szeret téged.
- Te kinek az oldalán is állsz? - vonom fel a szemöldököm, mire összeborzolja a hajam. - Hát persze, a pasik a pasik oldalán állnak, de nem baj... Tudom, hogy szeret, ahogy azt is, hogy én is őt. Mindig szerettem és szeretni is fogom. Egyszer már hagytam elveszni az esélyem egy állás miatt, most nem fogom hagyni. Végre megkaphatom az állást és a szerelmet is, ami majd egésszé teszi az életem. Pontosan erre van szükségem.
Tudtam, hogy Harry és Austin találkoztak párszor a hátam mögött, hiszen nem kicsit lepődtem meg, amikor együtt találtam őket a kanapén miután hazajöttem a munkából. Persze örülök neki, hogy jóba vannak, mivel nekem fontos, hogy a barátaim jóban legyenek, de egyben néha arra gondolok, hogy mi van akkor, ha Austin véletlenül kikotyogja milyen állapotban voltam hosszú ideig vagy azt, hogy néha még napokkal ezelőtt is. Nem akarom, hogy Harry részletes beszámolót kapjon róla, bár tudom, hogy szeretne, de én nem akarom, hogy ő megtudja. Nekem is fájdalmas volt hallgatni a vele történteket és nem akarom, hogy ismét fájdalmat okozzak neki a szenvedésemmel. Az már megtörtént nem lehet rajta változtatni, mivel a sors akarta így. Ő akarta azt, hogy szétváljunk, majd pá hónap elteltével újra találkozzunk és boldogabbak legyünk, mint voltunk előtte.
- Ma találkozol velük? - kérdez rá hirtelen, amikor a nappaliba érek már egy másik öltözékbe bújva. - Csinos vagy - közli velem, amikor észreveszi, hogy a tükörben nézem magam.
- Igen, alig egy óra múlva és én már nem bírom - sóhajtok fel. - Félek, hogy elveszítettem őket és nem akarok erre gondolni. Ők voltak a legjobb barátaim, szükségem van rájuk.
- Nem fogod elveszíteni őket, hidd el nekem. Haragszanak rád, de Hercegnő leléptél, viszont biztos vagyok benne, hogy hiányzol nekik és alig várják, hogy újra lássanak téged és magukhoz öleljenek. Te nem olyan személy vagy, akire sokáig lehet haragudni, már tapasztaltam. Aranyos vagy és kedves, senki sem képes rád hosszú ideig haragudni, szóval minden a legnagyobb rendben lesz.
- Hiszek neked - fordulok felé - de csak azért, mert már nem egyszer mentem a te idegeidre és mégis itt vagy és a barátomnak mondhatlak, azt jelenti, hogy van igazság abban, amit mondasz, csak tudod ők mások, viszont legyen igazad. Ki akarok velük békülni és újra visszacsöppenni abba az életbe, amiből kiléptem, amennyire csak lehetséges ez.
***
Harry a kocsijának dőlve vár rám. Testét fekete öltözék mögé rejti, amitől igazi rosszfiús kinézetet kap. Mosolyogva közelítem meg, majd bújok hozzá. Biztonságban érzem magam a karjai között, mint régen. Megnyugtat, amikor valamitől ideges vagyok és képes elhitetni velem, hogy minden rendben lesz, anélkül, hogy megszólalna.
- Szia, szerelmem - suttogja a fülembe, amivel azt éri el, hogy az ajkamon lévő mosoly csak nagyobb legyen.
- Szia - húzódom el tőle, majd nyomok egy puszit a szájára. - Miért nézel így rám?
- Hogy nézek? - vonja fel mosolyogva a szemöldökét.
- Pontosan tudod te azt - jelentem ki, mire felnevet. - Ne már Harry, tudod, hogy ideges vagyok és te tudsz valamit, amit nem mondasz el nekem és légyszíves ne most játsszuk ezt - sóhajtok fel.
- Értelmetlen az aggódásod - fogja meg a kezeim. - Ők a barátaid, nem fognak megenni téged. És eszem ágába sincs elmondani neked, hogy mit titkolok, majd megérted. De ne izgulj ennyire - húz magához közelebb - semmi értelme, bízz bennem. Te is ismered őket, ahogy én is. Nem lesz semmi baj és meglátod, hogy max egy órát lesz feszült a hangulat, utána már minden olyan lesz, mint volt.
- De biztos vagy magadba - morgom. - Tudod, hogy fontos vagy nekem, de utálom amikor húzod az agyam, hiába tudod, hogy félek.
- Szerelmem - emeli fel az állam. - Én ott leszek veled és tudod, hogy sosem hazudnék neked.
- Tudom - suttogom - de ez akkor is fura számomra. Louis a legjobb barátom volt és neked még mindig az. Látta, hogy mit tettem veled és a barátokat ismerve, én biztosan a lehető leggorombább lennék magammal... ismerem őket és tudom, hogy nem olyanok, de nem ítélhetsz el azért, mert aggódom.
- Nem foglak - nyom egy puszit a homlokomra. - Ők is ott lesznek neked, ahogy én is mindörökre. Menjünk - nyitja ki nekem az ajtót, majd miután beszálltam, be is zárja azt.
Igaza van Harrynek, nincs értelme aggódjak, de biztos vagyok, hogy bárki is lenne a helyemben ő is ugyanilyen lenne. Képtelenség nem izgulni valami miatt, ami fontos számodra. Percek kérdése és szembe kell nézzek velük. Percek múlva derül ki, hogy mennyire haragszanak rám és mennyire lesz nehéz kibékíteni őket.
- Ne csináld már Liv - nevet fel Harry, miközben combomra helyezi a tenyerét. - Ők a barátaid, ne izgulj már ennyire. Emlékszel mit mondtam mikor először kérdeztél róla? - megrázom a fejem. - Alig várja, hogy leordítsa a fejed, majd szorosan magához öleljen. Ebből neked mi jön le?
- Hogy haragszik rám, de hiányzom is neki? - kérdem halkan, mire ő ismét felnevet. - Ezt még vissza fogod kapni. Tudod, hogy milyen vagyok és mégis cseszegetsz vele, de jól van Styles, tudod, hogy bennem ellenfeledre találtál - kacsintok rá.
- Képtelen lennél megbüntetni engem - mosolyog rám, miután megállítja a motort.
Lassan szállok ki a kocsiból, majd mély levegőt veszek, viszont amire szemeimet kinyitom Harry már szorosan előttem áll. Kezeit a derekamra helyezi, majd a kocsinak dönt, ő pedig elém áll, szorosan. Gödröcskés mosolyával néz le rám, miközben homlokát az enyémnek dönti. Ajkaimra akaratlanul is vigyor szökik, míg karjaim a nyakába akasztom. Ajkai lágyan falják az enyémeket, miközben a kezemmel a hajába túrok. Persze tisztában vagyok vele, hogy ezzel mit váltok ki belőle, de ebben a pillanatban nem érdekel. Ez csak egy csók, Harry pedig vissza tudja fogni magát.
- Ezt direkt csináltad - morogja, amint ajkaink elválnak. - De nem baj, mert én akkor is szeretlek, ha éppen ki akarsz készíteni, mivel tudod a bosszú édes, drágám - kulcsolja össze a kezeinket, majd kezd el húzni a kávézó felé, ahol valószínűleg a többiek már várnak ránk.
Belépve az épületbe az orromat azonnal megcsapja a kávé kellemes illata, miből már előre tudom, hogy mit fogok rendelni. Oldalra fordítva a fejem, a sarokban lévő asztalnál megpillantom a legjobb barátaim. Szinte semmit sem változtak, csak hosszabb lett a hajuk, de mégis úgy érzem, mintha már nem ismerném őket. Eleanor kedves mosolya még mindig megnyugtató hatással van rám, de Louis arcán nem jelenik meg a mosoly, komolyan néz rám, amitől kiráz a hideg. Lassan lépkedek Harry mögött az asztaluk felé, mire mindketten felállnak. Harry üdvözli őket, majd én is elmotyogok egy halk "sziasztok"-ot és csak állok ott, mint valami idióta, míg Eleanor a karjaiba nem zár. Halk sóhaj szakad fel belőlem, miközben szorosan ölelem őt vissza.
- Hiányoztál Liv - suttogja. - Haragszom rád, nagyon, de hiányoztál. Soha többet ne tégy ilyet - kérlel. Magamon érzem a másik két személy pillantását is, így lassan kibontakozok az ölelésből, majd El szemébe nézek.
- Te is hiányoztál nekem és nem áll szándékomba. Nem akarlak titeket elveszíteni - remeg meg a hangom. Otthon érzem magam, annak ellenére, hogy Louis fogadtatása nem valami meleg. Erőt véve magamon fordulok meg, majd pillantok rá. Kék szemeimmel engem néz, de nem szólal meg, így mély levegőt véve töröm meg a csendet. - Szia Louis - suttogom.
- Soha többé ne csinálj ilyen kibaszott nagy hülyeséget - von szorosan magához. Kezeimmel a pólójába markolok, majd amilyen szorosan csak tudok hozzábújok.
- Köszönöm - motyogom alig hallhatóan.
- A legjobb barátom voltál, haragszom rád, de egyben nagyon hiányoztál nekem. Ígérd meg nekem, hogy nem csinálsz többet ekkora baromságot - szorít erősebben.
- Nem fogok - ígérem meg.
- Khm... Ha nem tudnám, hogy neked barátnőd van, akit szeretsz, akkor biztos lehetsz benne, hogy most behúznék neked egyet, mert túl hosszú ideig ölelgeted a barátnőmet - szólal meg Harry.
- Barátnődet? - szólal meg egyszerre El és Louis. - Újra együtt vagytok?
Tényleg Harry, ezt muszáj volt? Erről még nem is beszéltünk. Persze azt nem mondhatom, hogy barátok vagyunk, de erről még csak nem is beszéltünk és nem előttük szerettem volna először, de már mindegy, hiszen tudom, hogy El és Lou addig nem áll majd le, míg meg nem tudják az igazságot, amire most én is kíváncsi vagyok.
- Azt hiszem van miről beszélgetnünk - néz rám, majd Harryre Louis. - Kezdhetjük is, sok mindent kell bepótolnunk - pillant rám.
Megkönnyebbülve veszem tudomásul, hogy nem haragszanak rám, hogy még szóba állnak velem és mindent el fogok követni, hogy az a cseppnyi haragjuk is hamar elszálljon, amit irántam éreznek.
Sziasztok! Sajnálom a sok késést, de az utóbbi heteim tanulásból álltak, mivel nálunk egy hete volt a próbaérettségi, amire nem volt valami könnyű felkészülni így minden időm arra fordítottam, de most itt vagyok. Nem ígérem, hogy mindig időben érkeznek majd a részek, de igyekezni fogok! Köszönöm az olvasókat és a véleményeket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése