13.rész - Fájdalmas gondolatok

Ha tudtam volna, hogy ez lesz belőle, soha az életbe nem egyezem bele. Bár sejthettem volna, hiszen évek óta ismerem és nem ez az első alkalom, hogy vele jöttem ruhát venni, de valahogy az agyam próbálja eltörölni azt, hogy nem jó ötlet, hiszen eddig mindig órák lettek a kb két óra vásárlásból, mert neki minden ruhára volt valami kifogása. Én itt és most, az öltözőben döntöttem el, hogyha ez sem fog neki tetszeni, akkor én döntök majd, hogy melyik legyen és valószínűleg az idegességnek köszönhetően pont azt fogom választani, amelyik a legkevésbé tetszett neki.

- Előre szólok - kezdek be a függöny mögül - ha erre is kitalálsz valamit, én nagyon kiakadok - húzom el és lépek elé. - Ez nem rövid, nem mutat sokat, nem átlátszó és a lábam sem látszik ki belőle, ez tökéletes és nekem tetszik, szóval kérlek ne mond azt, hogy itt is találsz valami kifogást, mert akkor én döntök a ruháról és leszarom a véleményed.

- Sosem tennéd ezt - lép hozzám közelebb vigyorogva. - Az előző ruhákra sem azt mondtam, hogy nem tetszik, mindegyikben gyönyörű voltál és éppen ez volt a baj... Nem akarom, hogy más is ezt gondolja, nem akarok dührohamot kapni, ha egy pasi végignéz rajtad, mert akkor képes lennék behúzni neki egyet és ezzel az egész esküvőt elbasznám. Ha akarnék itt is tudnék kifogásokat találni, de látom, hogy te még egy próbát nem viselnél el, azt pedig végképp nem akarom, hogy te dönts benne, mert annak már ismerem a végét...

- Akkor maradhat ez? - könnyebbülök meg. 

- Igen - terem előttem, majd emeli fel az állam és lehel egy puszit a számra, mire mosolyogva akasztom karjaim a nyakába és nézek a szemébe. - Gyönyörű vagy.

- Végre, azt hittem sosem hallom tőled ezt a szót, a mai nap folyamán - sóhajtok fel. - Szeretlek, meg minden, de veled kínszenvedés a vásárlás. Pedig én eddig azt hittem, hogy a lányoknak nem tetszik szinte semmi, de úgy látszik, neked több kifogásod van, mint nekünk. 

- Még szép - nevet fel. - Hiszen, azt akarom, hogy gyönyörű légy, de egyben semmit se mutogass, ami csak engem illet. Vannak dolgok, amiket csak én szeretnék látni és nem mások elé tárni, mert az csak az enyém.

- Nem vagyok egy tárgy, hogy kijelentsd a tied vagyok, de ezt most próbálom inkább úgy venni, hogy nagyon szeretsz és nem akarod, hogy mások is azt gondolják rólam, amit te, amikor kettesben vagyunk.

- Látod, nem is vagy te olyan buta - dönti homlokát az enyémnek. - De most nyomás átöltözni, mert már nagyon éhes vagyok.

- Nem tudom, hogy kinek köszönhető, hogy ilyen sokáig tartott egy szerencsétlen ruhát kiválasztani - morgom, majd sarkon fordulva lépek be az öltözőbe.

***

Az utóbbi két napban megállás nélkül dolgoztam, aztán hulla fáradtan hazaestem és erőt kellett vennem magamon, hogy Harryvel is töltsek egy kis időt. Tisztában vagyok vele, hogy megérti számomra fontos a munkám, viszont nem vagyok hülye. Egyszer már volt olyan, hogy kora reggel elmentem és késő este jöttem haza majd egyből lefeküdtem, nem mondott semmit, de láttam a fájdalmat a szemeiben. Igazság szerint nem lenne ilyen sok munkám, csak az egyik profi fotós kilépett és így muszáj több melót elfogadnom és hát a pénz sem jön rosszul. Nem mintha Harry engedné, hogy felezzük a számlát vagy bármit, de attól még örülök, hogyha gond lenne, akkor egyedül is képes lennék megoldani. Nem akarok élősködni, hiszen az nem én lennék.

- Nézd látom rajtad, hogy mindjárt elalszol, tényleg semmi szükség erre - simít végig a karomon. - Megértem, miattam nem kell fennmaradnod.

- Harry - emelem rá a tekintetem - tudom, hogy nem akarsz semmit erőltetni, de hiányzol és veled is akarok lenni egy kicsit, szóval lehet, hogy álmos vagyok, de most leginkább arra várok, hogy a karjaidba zárva nézzem veled végig ezt a filmet, aminek a felé valószínűleg úgysem emlékszem majd, mivel csókolózni fogunk - mosolyodok el. 

- Mikor vesznek fel új fotóst? - kérdi pár csendes perc után. - Hiányoznak a közös délutánok - sóhajt fel. - Nem azt akarom, hogy bármi hülyeséget csinálj ezért, de ugye ez nem lesz sokáig már így?

- Holnap lesz ilyen próba izé, és valószínűleg felvesznek valakit, szóval már nem lesz sokáig így - puszilom meg az állát. - És különben is, ez a hétvége már szabad, mivel hetekkel ezelőtt szóltam róla, úgyhogy lesz időnk rá, hogy az esküvő mellett eltöltsünk pár napot kettesben is.

- Ebben biztos lehetsz - húz közelebb magához - és már el is terveztem mindent, bár sosem sikerül a terv szerint, viszont egy valami már biztos, de azt még nem árulhatom el neked.

- Utálom a titkokat - motyogom. - Nem szeretem, ha valamiről nem tudok és te folyamatosan az orrom alá dörgölöd, ha készülsz valamire.

- Ez tetszeni fog, biztos vagyok benne - suttogja a fülembe.

***

Mosolyogva nézem az összekulcsolt kezeink, amiket az asztal alatt rejtünk el. Ha bárki hozzám szólna a társaságból, biztos vagyok benne, hogy nem venném észre, túlságosan el vagyok foglalva egy kérdéssel, amire sosem fogok választ kapni. Megmagyarázhatatlan érzés. Ha bárki megkérne, hogy beszéljek a Harryvel való szerelmemről, csak a szavakkal dobálóznék. Képtelen lennék megfogalmazni, mert ez nem egy olyan dolog, amit szavakba lehet önteni. A szerelmet nem lehet megmagyarázni, mert ha már sikerül, akkor az nem igazi. Ha valaki megkérdi tőled, hogy mit jelent, akkor általában csak elmosolyodsz és a gondolataidba merülsz, majd rávágod, hogy az leírhatatlan vagy valami hasonlót, vagyis én biztosan ezt tenném, mert ez az érzés megmagayrázhatatlan.

- Elgondolkodtál - szorítja meg a kezem, ezzel visszarepítve a jelenbe. - És az a mosoly, ami szétterült az arcodon arra utal, hogy én voltam a téma.

- Tévedsz Styles - vágom rá, feléje fordulva.

- Mindketten tudjuk, hogy én sosem szoktam tévedni - kacsint rám, közelebb hajolva hozzám. - És te pedig sosem tudtál átverni engem, ahhoz túlságosan ismerlek. Táncolj velem - néz mélyen a szemeimbe, mire aprót bólintok. Felém nyújtott kezébe helyezem az enyémet, majd állok fel. Kezét a derekamra helyezve vezet a tánctér felé. - Gyönyörű vagy ebben a ruhában - suttogja a fülembe.

- Azt hiszem ezt már hallottam egy párszor a nap folyamán - hajtom fejem a vállára, kuncogva. Szorosan karolja át a derekam és ezzel láncol magához. Érzem, hogy kicsit feszült és szeretném megkérdezni, hogy mi bántja, de tisztában vagyok vele, ha megteszem, akkor ezzel csak egy veszekedést indítanék el. Sosem tűrte jól, ha valaki a gondjairól faggatta, ezért már megtanultam, hogy ki kell várni, míg ő áll eléd és akarja veled megosztani mi bántja. - Még mindig nem akarod velem megosztani, hogy hová megyünk holnap és mit tervezel? - kérdem tőle csendesen.

- Szerintem a helyszínt már sejted - sóhajt fel - de attól én még nem fogok rábólintani, de abban ne is reménykedj, hogy akár egy kis infót is kiszedhetsz belőlem, mert most nem fog sikerülni.Ebben most tartani fogom magam, pedig tudod, hogy én nem vagyok tervező és utálom, ha minden ki van tervelve, de most így lesz a legjobb.

- Titokzatos vagy, vagyis nem csak te - ráncolom a homlokom. - Inkább mondanám azt, hogy mind furán viselkedtek, ha megjelenek, de úgy érzem hiába kérdeznék rá bárkinél is miért csináljátok, biztos vagyok benne nem árulnátok el.

- Mindent megtudsz majd az idejében, ígérem - suttogja, majd ajkait az enyémre tapasztja.

Lágyan csókol, érzelmesen. Úgy érzem, mintha ezzel a csókkal akarná kifejezni az irántam érzett szeretetét, mindent amit érez, ami kicsit megijeszt. Lehet, hogy csak paranoia vagy túl sok film nézés miatt van, de amikor egy pasi így csókol, akkor legtöbbször rossz hírt akar veled közölni vagy a legrosszabb esetben szakítani akar a barátnőjével, de remélem ebben az esetben nincs így. Ha így lenne, akkor biztosan nem akarna elvinni sehová sem, vagy az lenne az utolsó közösen eltöltött időnk? Na jó ezt inkább nagyon gyorsan ki kell vernem a fejemből, mert észre fogja venni, hogy valami nincs rendben és akkor magyarázkodhatok.

- Mi a baj? - suttogja, homlokát az enyémnek döntve. - Liv, tiszta fehér vagy, jól vagy? - vált át aggódóvá.

- M-minden rendben - motyogom. - Jól vagyok, ne aggódj... csak valami butaságra gondoltam - teszem hozzá halkan - de tudom, hogy semmi értelme, mert te nem vagy olyan.

- Milyen nem vagyok? - vonja fel a szemöldökét.

- Mint az összes többi pasi, aki... nem számít, tényleg hagyjuk Harry, jól vagyok, csak el kell terelnem a figyelmem.

- Gondolj arra, hogy csodás pár nap elé nézünk - suttogja a fülembe.

Éppen ez a baj, hogy erre a bizonyos pár napra gondolok, de ő ezt nem tudhatja meg. Nem akarok semmit sem feltételezni róla, ha ott leszünk, ahol, akkor minden ki fog derülni, de én addig biztosan ki fogom verni a fejemből ezt a szakítási témát, mert mi együtt leszünk mindörökké.

Sziasztok! Tudom, hogy rövid és unalmas, lehetet volna jobb is és valószínűleg az is volt, csak hát kiment a nettem és szépen nem mentette el, amit addig írtam és így nulla kedvvel kellett újraírnom, de ígérem, hogy az utolsó rész az hosszabb lesz és sokkal jobb ennél, remélem. Vannak az olvasóim között, akik pénteken ballagtak?