Fogalmam sincs, hogy hová akar vinni, de tisztában vagyok vele, hogy semmit sem érnék el azzal, ha faggatózni kezdenék. A kocsijában ülünk, már percek óta. Mivel én elég régóta élek itt próbálom kitalálni hová tartunk, mi lehet a környéken, de nem megy, hiszen a városnak ezen a részén még sosem voltam.
- Harry - pillantok rá - ugye nem azért hozol ilyen messzire, mert ki akarsz nyírni? - tudom, hogy tudja csak viccelek, de valahogy el akarom érni, hogy elárulja nekem pontosan hová tartunk és mivel ismerem, tudom, hogy csikarhatok ki belőle egy apróságot.
- Gyenge próbálkozás Liv - nevet fel. - Ha megölni készülnélek, akkor nem vinnélek el ilyen messzire, minek terveznék meg egy ilyen hosszú utat, hogy utána csak kinyírjalak? - fordul felém az egyik lámpánál.
- Nem vagy vicces Styles - mormolom. - És mi az, hogy gyenge próbálkozás? - vonom fel a szemöldököm. - Szerintem nem az, az egyetlen gond az, hogy ezt egyszer már eljátszottam, neked meg túl jó a memóriád - nyújtom rá a nyelvem.
- Hát akkor elárulok neked valamit, nem megölni készüllek, csak egy nyugis helyre akarlak vinni, ahol majd mutatok neked valamit és utána elviszlek magamhoz - adja a tudtomra. - Sok megbeszélnivalónk van és tudom, hogy csak akkor tudlak rávenni bármire is, ha nincs mi elterelje a figyelmed, tehát ezért hoztalak el egy elfeledett parkba, ami biztosan tetszeni fog neked, hiszen otthon is sokszor jártunk eldugott helyekre.
Basszus. Na erre pont nem számítottam. Ismerem és tudom, hogyha ilyen helyre hoz olyan témába keveredünk, amit én nagyon el akarok kerülni, de persze ez most nem fog megtörténni, mert nem fogja engedni. Vissza akar szerezni és mindent el fog követni, hogy ez meg is történjen, én pedig kétlem, hogy elég erős vagyok, hogy ellenálljak neki.
- Ne gondolkozz Liv - helyezi tenyerét a combomra. - Nem szabad, most engedd el magad és ne gondolj semmire. Csak hagyd, hogy megtörténjen, oké? Tudom, hogy sokat kérek, de bízz bennem, minden rendben lesz, ha most szépen kitörlök az elmúlt jó pár hónapot és csak arra figyelsz, hogy velem vagy. Itt vagy velem, mert itt akarsz lenni. Ne fog semmi sem eltaszítani tőlem, csak te magad, ha tovább folytatod a gondolkozást.
Az ölemben pihenő kezem az övére teszem, majd rákulcsolom az ujjaim. Képes vagyok egy napig úgy tenni, mintha nem történt volna semmi, mintha még mindig gimisek lennénk és boldogok. Csak egy nap és utána meglátjuk, hogy hogyan tovább.
- Rendben - egyezek bele. - Legyünk azok egy napra, mint hónapokkal ezelőtt - mondom ki hangosan is gondolataim.
- Remek - vigyorog rám - akkor én most lehúzódom az út szélére, te pedig szépen átmászol az ölembe - csillan fel a szeme.
- Na álljunk meg egy pillanatra - fordulok elé. - Ugye ezt te magad sem gondoltad komolyan, Harry? - vonom fel a szemöldököm. - Mi a francért ülnék én az öledbe?
- Ne csinálj úgy, mintha nem akarnád, hercegnő - vigyorog rám. - Tudod, ha visszagondolnál a múltunkra, akkor értenéd, hogy miért kérem ezt... de ha te nem szeretnéd, akkor én is átülhetek hozzád, hogy felelevenítsem az emlékeid, bár azt kétlem, hogy annyira élveznéd...
- Hülye vagy, Styles! - nézek rá mérgesen. - Mindenre tisztán emlékszem, nincs szükségem emlékeztetőre, de abban igazad van, nem élvezném, viszont, ha így folytatod, akkor te sem fogod - teszem hozzá.
- Liv, én minden egyes pillanatot élvezek, amikor veled vagyok - kacsint rám. - De te is tudod, hogy ide fogsz hozzám bújni másodpercek múlva. Tisztában vagy vele, hogy ezen nem fogsz tudni változtatni, mert te pontosan annyira szeretnéd, mint én. Egy nap, egy napot ígértél nekem, amit ki fogok élvezni, minden egyes pillanatát élvezni fogom és te is. Hogy mi lesz holnap? Az már más kérdés, de kit érdekel a holnap, csak a most számít.
- Húzódj már le, a francba is! - csattanok fel. Egyre nagyobb lesz köztünk a feszültség és mindketten tudjunk, hogy lehet levezetni és meg is fogjuk tenni. Elegem van, hogy megpróbál felhergelni, mert pontosan tudja mit kell mondjon, hogy ez sikerüljön neki és ezzel pontosan eléri, hogy teljesítsem a kérését.
Nevetve húzódik le, én pedig egyből kicsatolom magam és átmászok az ölébe, amit ő vigyorogva fogad. Kezeit a derekamra helyezi majd várja a folytatást. Tenyereim a mellkasára helyezem, ahol érzem milyen gyorsan verdes a szíve, ahogy az enyém is.
- Utállak, el sem tudod képzelni mennyi - nézek mélyen csillogó szemeibe.
- Sze-ret-lek - szótagolja nekem. - Ezt akarom tőled hallani és ezt is fogom a nap végére - közli velem. - Na és hogyan tovább? - dönti oldalra a fejét.
- Idegesítő vagy, komolyan mondom - morgom. - Miért hagysz engem cselekedni, sokkal jobb, amikor te irányítasz, nem pedig én.
- Azért, mert dühös vagy és pontosan emlékszem milyen vagy ilyenkor, azt akarom, hogy azt tégy amit szeretnél, nem amit én elindítok. Szóval hajrá hercegnő, én türelmes vagyok.
- Biztos? - vezetem kezeim a hajába, mire felmordul. - Tudod az öledben ülök, ami nem éppen arról árulkodik, hogy te türelmes vagy, Hazz, nagyon nem - hajlok hozzá közelebb. Élesen szívja be a levegőt, miközben erősödik a szorítása. Vigyorogva döntöm az övének a homlokom, majd nézek szemeibe, amik egyre sötétebbek lesznek.
- Te ezt élvezed - morogja mély hangon.
- Ne tégy úgy, mintha te nem élvezted volna, hogy húzod az agyam - forgatom a szemeim. - Ismerhetnél, pontosan tudhatnád, hogy amit kapok azt vissza is adom, szívem. Sosem okozok csalódást senkinek sem, főképpen nem neked, mert tudom, hogy mi az, ami a legjobban kikészít - suttogom, miközben a csípőm mozgatni kezdem. - Kíváncsi vagyok meddig fogod bírni - érintem össze az orrainkat.
- Nem adom meg neked azt az örömöt, hogy vesztek - sziszegi a fogai között. - Én sosem veszítek.
- Fogsz Harry - nevetek fel. - Elfelejtetted, hogy nem csak te ismersz engem, hanem én is téged. Tudom, hogy van egy tűrőképességed, ami erős és tényleg sokáig bírod, de mikor is voltunk utoljára így? - kérdem tőle. - Régen, szóval biztos vagyok benne, hogy nem fogod bírni. Nagyon nem és ez másodpercek múlva be is bizonyítod nekem - nyomok egy puszit a szája sarkára.
Érzem, ahogy a levegő egyre fülledtebb lesz a kocsiban. Azzal is tisztában vagyok, ha ő nem cselekszik hamarosan akkor én fogok, mert mit sem akarok jobban ebben a pillanatban, mint az ajkaira tapadni és addig csókolni, míg el nem tűnik az összes levegő a tüdőmből. Akarom őt, mindig is akartam, még akkor is, amikor saját magamnak hazudtam azt, hogy ez nem igaz. Kinek akarok hazudni, hiszen mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy az a szerelem, ami köztünk volt, sosem fog elmúlni, míg élünk érezni fogjuk és az az igazi szerelem, nem pedig olyan szerelmek, amiket két hónap el tudsz felejteni. A miénket sok-sok idő elteltével sem sikerült elfelejtenem és ezek után biztosan nem is fogom.
- A francba a győzelemmel - mordul fel, majd nyomja ajkait az enyémre, miközben türelmetlenül falni kezdi őket. Kemény. Durva. Akaratos. Kezeit a pólóm alá vezeti, majd még közelebb húz magához. Égek, ahol csak hozzámér, az egész testem remeg a karjai között és nem a félelemtől, hanem a vágytól, amit, már egy jó ideje elnyomok magamban. Akarom őt, ahogy ő is engem.
***
- Hercegnő, ugye most nem azt fogod játszani, hogy zavarban vagy? - szólal meg Harry, ahogy egymás mellett sétálunk. Miért is lennék zavarba, hiszen csak majdnem lefeküdtünk pár perccel ezelőtt a kocsijában?! Ha nem állítom le, akkor biztos, hogy meg is történik, de ha bármi is lesz közöttünk, az biztos nem a kocsijában. Nem akarok egy kocsiban lefeküdni vele. Vörös vagyok, még most is érzem, hogy mennyire melegem van. Ég az ajkam, ahogy a nyakamon lévő folt is. Hálás vagyok, hogy ebben a pillanatban senki sincs itt, mert biztosan mindenki tudná, hogy mi történt közöttünk vagy inkább többet gondolnának a dologba, de basszus még én magam is többet gondolok. - Liv, ne gondolkozz, olyan ijedt arcot vágsz, hogy szeretnélek újból megcsókolni, de akkor már biztosan nem lennék képes leállni - fordít magával szembe.
- Lehetne... - kezdem halkan - lehetne, hogy az előbbit elfelejtjük?
- Ugye ezt te sem gondolod komolyan? - nevet fel. - Liv, majdnem lefeküdtünk a kocsiban - emeli fel az állam - eszem ágában sincs azt elfelejteni és nem is tudnám. Akarlak és te is engem, csak most, hogy abbahagytuk újra gondolkodni kezdtél. Ne tedd. Egy nap, megígérted nekem ezt az egy napot. Ne gondolkozz, csak cselekedj.
- Jó - vágom rá feszülten. Nem érdekel, ha nem fogja tudni magát leállítani, de ő mondta, hogy ne gondolkozzak csak cselekedjek, hát tessék. Kezeim a nyakába akasztom, majd a szemeibe nézek. Ki akarom mondani és meg is akarom csókolni, még akkor is, ha lehet nem ez a legjobb döntés, de ki a francot érdekel ez ebben a pillanatban. Nyakától fogva lejjebb húzom magamhoz, majd közel hajlok hozzá. - Szeretlek - suttogom az ajkaira. Egy pillanatra meglepődik, de a döbbenetet egyből egy hatalmas vigyor veszi át. Mielőtt még megszólalhatna ajkam az övére nyomom. Ez a csók most nem vad, sokkal inkább érzelmes. Ezzel a csókkal közöljük egymással, hogy mit érzünk egymás iránt.
- Kimondtad - vigyorog rám. - Mindketten vesztettünk - nevet fel, miközben még mindig közel tart magához. - De tudod ellened nem bánom, ha veszítek. Gyere üljünk le, mutatni akarok neked valamit.
Percek múlva egy padon ülünk, szorosan egymás mellett. Harry a telefonján kutakodik, míg én a tájat csodálom. Nyugalom vesz körül. Ebben a pillanatban boldog vagyok. Semmivel sem törődök, ahogy kérte tőlem, nem számít semmi, ma nem, a holnap pedig nem fontos.
- Tudod - szólal meg - lehet, hogy betegesnek fogod tartani, de nekem még mindig megvannak. Mindenki azt mondta, hogy ezzel nem segítek magamon, de én nem töröltem ki semmit. Nem töröltem ki, mert tudtam, hogy nincs vége annak, ami közöttünk volt. Nem lesz vége, amíg mi élünk. Emlékszel még erre? - fordítja felém a telefonját.
Mi szereplünk a képen, még az egyik sulis bál előtt, amire én nem akartam elmenni, mert bénának tartottam a jelmezem. Még most is annak tartom. Nem akartam tanárnak öltözni, de Harry rávett. Utáltam szemüveget hordani és kivasalni a göndör hajam, de rávett. Mindketten mosolygunk és közel állunk egymáshoz. Pont úgy nézünk ki, mint egy titkos kapcsolatban lévő pár. Ugyanis, míg én tanárt ő diákot játszott.
- Még mindig nem tudom elhinni, hogy képes voltál erre rávenni - fintorodom el. - Ez volt a legrosszabb bál, amin résztvettem életemben.
- A bál lehet, de az éjszaka biztosan nem - vigyorog rám perverzül. - Azt mindketten tudjuk, hogy imádtad. Különben is, sexy tanárnéni voltál és szerintem az osztályból mindenkinek bejött a szerelésed, csak neked nem.
- Bocs, hogy nem akartam, hogy a fél osztály úgy nézzen rám, hogy bármikor megdughat az egyik sarokban. Mindketten tudjuk, hogy ezt gondolták, de én a te tanárnénid voltam, nem igaz? - vonom fel a szemöldököm.
- Inkább - köszörüli meg a torkát - menjünk tovább, mert még sokára lesz mire innen visszaérünk hozzám és nem akarok hülyeséget csinálni - motyogja, majd a következő képre mutat. - Ezt sosem felejtem el - nevet fel.
- Jaj, ne már - ütöm meg a karját. - Ezt miért tartottad meg?
- Mert aranyos vagy rajta - nyom egy puszit az arcomra.
- Aranyos? - nevetek fel. - Persze, sokkal inkább úgy nézek ki, mint egy duzzogó kislány, akitől elvették a kedvenc játékát. Töröld ki, kérlek.
- Eszem ágába sincs - rázza meg a fejét. - Nem a játékod vették el tőled, hanem sokkal inkább az ajkam. Azt hitted, hogy nem leszek rá képes, hogy egy napig ne csókoljalak meg, de hát tévedni emberi dolog nem igaz?
- Idegesítő vagy! - dőlök neki.
- Aha, persze. Tudod - karol át - ahányszor valami olyat mondasz nekem, amivel bántani akarnál, mindig azt hallom, hogy szeretlek - közli velem.
***
- Harry? - fordulok felé, amint leveszem a cipőm. - Miért laksz egy ilyen hatalmas házban, egyedül?
- Honnan veszed, hogy egyedül élek itt? - kérdi vigyorogva, mire ráncba szalad a homlokom. - Nem tervezek sokáig egyedül lenni. Nem csak magamnak vettem ezt a házat, hanem egy számomra fontos személynek, akivel remélem leélhetem majd itt az életem - vonja meg a vállát.
Számára fontos személy? Akivel leélheti itt az életét?
- Te most rám célzol? - kérdem halkan. - Harry mond, hogy...
- Ki másra - lép hozzám közelebb, miközben kezeit a derekamra helyezi. - Liv, tervekkel jöttem ide. Nem hiába. Tudtam, hogy megtalállak és abban is biztos vagyok, hogy itt, pontosan ebben a házban fogjuk leélni az életünket, csak míg szükségem van egy kis időre, hogy ezt te magad is így lásd.
Szemeimbe könnyek gyűlnek. Nem akarom, hogy észrevegye, de már késő. Szomorú mosoly terül el az arcán, miközben homlokát az enyémnek dönti. Egy házat vett, nekünk, hogy itt éljünk mindazok után, amit én vele tettem.
- Ne, ne gondolkozz hercegnő, ne ma - suttogja. - Gyere, menjünk beljebb. Tetszeni fog - fogja meg a kezem, majd kezd el húzni.
Sziasztok! Remélem tetszett a rész. Köszönöm az olvasókat! Hamarosan érkezik a folytatás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése