6.rész - Fotózás

- Dobd le azt a kamerát, Livi - néz rám Li - és állj be Bree helyére.

- Mi? - pillantok rá. - Miért állnék én be a helyére? - vonom fel a szemöldököm. Értem, hogy mire kér, csak éppen az okát nem. Én még sosem álltam ott és nem is tervezem, mivel én nem vagyok modell. Persze már csinált rólam képeket, amikor a többiekkel beszélek, hülyéskedek vagy éppen fotózok, de az más. Mivel én ott nem tudtam róla. 

- Fotós vagyok Livi - mosolyog rám. - Amikor azt látom, hogy egy olyan gyönyörű lány, mint te ilyen boldog meg akarom örökíteni. Őszintén én még sosem láttak ilyen őszinte mosollyal az arcodon és eszem ágába sincs elveszni hagyni, szóval nyomás - mutat maga elé.

- Szó sem lehet róla, Liam - jelentem ki. - Nem vagyok modell - nézek a szemeibe. - Az nem az én szakmám, én fotós vagyok pont mint te.

- Fotós vagy, igen, de egyben gyönyörű is, akit hívogat a kamera, csak te ezt sosem veszed észre. Meg akarom neked mutatni, hogy milyen boldog vagy és ennek köszönhetően még szebb, mint szoktál, szóval gyerünk mozdulj, hercegnő - vigyorog rám.

Bree kuncogva engedi át nekem a helyét, de én még mindig Liamet bámulom, aki türelmesen várja, hogy elfoglaljam a helyem, amit eszem ágába sincs megtenni. Tudom, hogy miről beszél, hiszen én is látom magamon a változást, amikor reggelente a tükörbe nézek, de attól még nem szeretnék oda állni és hülye pózokat felvenni, hogy kényelmetlenül érezzem magam. Viszont ismerem Lit, tisztában vagyok vele, hogyha nemet is mondok akkor is kitalál valami, amivel rá tud venni arra, hogy igenis oda álljak és készítsen rólam képeket. Sóhajtva adom be a derekam, majd sétálok a kanapéhoz és helyezem rá a kezemben tartott gépet. 

Zavartan állok meg a fehér alap előtt, azon gondolkodva mi a fenét kellene most csinálnom. Aztán hirtelen eszembe jut egy emlék. Régen Harryvel is sok képet készítettünk rólam, meg persze róla is. Ott sosem gondoltam semmire, egyszerűen csak az előttem álló fiút néztem és mosolyogtam. Nem vagyok modell és nem is leszek, de neki köszönhetően képes voltam azt érezni, hogy a rólam készült képek nem is olyan rosszak. A mosolya miatt, én is mosolyogtam, csillogó szemeitől pedig teljesen elengedtem magam és nem is vettem észre miket csinálok, csak hallottam, ahogy kattan a gép, egyre több és több képet készítve rólam. Viszont azóta sok minden változott. Elvesztettem azt a mosolyom, bár Liam szerint most nem játszom meg magam és igaza van. Hogy miért van igaza? Mert én magam is boldognak, igazán boldognak érzem magam. Egyre több időt töltök együtt vele és a falam pedig kezd omladozni. Persze azt nem mondom, hogy ebben a pár napban nem kerültem mélypontra és nem éreztem azt, hogy nem érdemlem meg a boldogságot, de akkor megjelent ő és elfelejtette velem a kételyeim. Rendes tőle, hogy megnevetett és boldoggá tesz mindenek ellenére is.

- Basszus - zökkent vissza Liam hangja - ha tudtam volna, hogy ilyen képeket készíthetek rólad, akkor biztos lehetsz benne, hogy rajtad kívül senkit sem vállalnék el - kattintgat. - Nem is modellkedsz, sőt látom az arcodon, hogy nem is szeretnéd azt a szakmát, de a rohadt életbe is Livi gyönyörű vagy, sokkal jobb vagy, mint sok más lány, akik évek óta ezt csinálják. Nem tudom, hogy kire gondoltál az elmúlt percekben, de megérte. Mióta itt vagyok folyamatosan arra várok, hogy mikor láthatok végre tőled egy őszinte mosolyt. Ne értsd félre, szoktál mosolyogni, de mindketten tudjuk, hogy azok általában csak megjátszások, de az elmúlt napokban lévők igaziak.

- Zavarba hozol Li - nevetek fel a hajamba túrva. - De felejtsük el az elmúlt perceket - lépek hozzá közelebb. - Viszont látni akarom azokat a képeket és ki ne merd tenni sehová sem, mert akkor kicsinállak - fenyegetem meg. 

- Hercegnő, ezek akkor is kikerülnek az oldalamra, ha kicsinálsz - mosolyog rám. - Nem érdekel, hogy kockázatot vállalok vele, de igenis kiteszem, hogy a modellek irigyek legyenek rád, én pedig meg tudjam mutatni, hogy milyen tehetséges vagyok a fotózásban.

- Nem! Nem akarom, hogy kikerüljenek a képek rólam, kérlek Liam - nézek a szemeibe. - Nem vagyok tehetséges mondj bármit és semmi kedvem magam a netten nézegetni.

- Vess magadra egy pillantást és utána mond azt, hogy nem vagy tehetséges - nyomba a kezembe a készüléket. - Felismerem, ha valaki jó és gyönyörű, minden fotós megérzi ezt, szóval hinned kell nekem, amikor azt mondom, hogy jó vagy.

Kíváncsian nyomogatom a gombokat, miközben meglepődök azon, hogy nem is olyan rosszak, mint amilyenre számítottam. Bár azt sem mondanám, hogy nagyon jók lettek, de jobbak, mint amire számítottam. Mosolygok és boldognak látszom. Egyszer sem nézek a kamerába, sőt inkább elgondolkodó fejet vágok, de a képek maguk igazán tökéletesek lettek. Nem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de tényleg igaza van Liamnek. Bár attól még nem szeretném, ha felkerülne bármelyik oldalra is. Nem akarom, hogy engem nézzenek és a végén még a szüleim is meglássák és akkor azt hallgassam éltetem végéig, hogy nem csak fotós lettem, hanem még modell is. Anyáék elfogadták, hogy ezt akarom csinálni, hiszen tudták, hogy mit jelent nekem, de sosem örültek neki annyira, mint én vagy Harry, de elfogadták. Viszont azzal tisztában vagyok, hogy ezt sosem tennék. És én magam sem akarok modellkedni, szóval valahogy rá fogom venni, hogy tegye el a képeket és ne mutassa meg senkinek sem. 

- Ezek tényleg jók lettek - adom neki vissza - de még mindig nem szeretném, ha más is látná őket. Nem vagyok modell Liam és ezt te is tudod - közlöm vele.

- Hercegnő, tudom, hogy nem vagy az, de mindened meglenne hozzá, hidd el nekem. Ezzel csak téged reklámoznának, semmi rossz nem sülne ki belőle. Csak néhány kép, mit számít, ha meglátnak, hiszen gyönyörű és csodálatos vagy.

- Ühüm - motyogom. Nem vagyok az, de nem fogok vele vitába szállni. - Tégy, amit akarsz, de ha a képek kikerülnek nem vállalok azért felelősséget, amit veled teszek majd - nézek mélyen a szemébe. - Tedd ki őket, hogy mindenki lásson, mikor megkértelek, hogy ne tedd ezt, de akkor vállad azt is, ami majd vele jár.

- Ne csináld már, hiszen már tettem ki rólad képeket - adja a tudtomra. 

- De ott alig látszom - nyögök fel. - És nem olyan oldalra tetted ki, mint ahová ezeket akarod. Nem mindegy Li, de mint mondtam, te döntesz. Ha kiteszed őket, akkor kint lesznek, de én dühös leszek rád.

- Milyen képeket akarsz kitenni a barátnőmről? - hallok meg egy mély hangot a közelből. Egyből az ajtó felé kapom a tekintetem, ahol Harry áll. Pír szökik az arcomra, hiszen a barátnőjének nevezett, mikor mi csak barátok vagyunk. Liam kérdően néz rám, mire én szólásra nyitom a szám.

- Ő - mutatok a fiúra - nem a barátom, csak barátok vagyunk - teszem hozzá.

- Még - kacsint rám Harry, majd nevetve lépked hozzám közelebb, miközben hatalmas tenyerét a derekamra helyezi. - Miért vagy ilyen vörös, Liv? - hajol a fülemhez nevetve.

- Barom - csapom meg. - Jaj, ne nézzetek már így rám, tényleg csak a barátom, mint barát-barát, nem mint pasi, oké?

- Legyen, ahogy mondod Livi - nevet fel Liam. Utálom, ha a pasik összefognak ellenem. Persze, hogy mindenkinek világos, mint a nap, hogy nem csak barátok vagyunk, de attól még én szeretném magam abba a hitbe ringatni, hogy mégis. Vagyis egy ideig még biztos, aztán, hogy mi lesz később az majd eldől. - Különben Liam vagyok, Livi társa - nyújtja a kezét a barátom felé.

- Harry, örülök a találkozásnak - fognak kezet. - Szóval ki árulja el, hogy milyen képekről vitatkoztatok az előbb és kitől kérhetném el őket?

- Egész nap vigyorgott, én pedig rávettem, hogy álljon oda - mutatott a helyre - hogy csinálhassak róla pár képet, de megtiltotta, hogy kitegyem őket, már pedig én akkor is kiteszem, ha ezért bajba kerülök - vigyorog rám gonoszan. Éppen visszavágni készülök, amikor Harry közelebb hajol hozzám, majd maga felé fordítja az arcom.

- Egész nap vigyorogtál? - kérdezi mosolyogva, minek következtében előbukkannak gödröcskéi. - Mi történt? - kérdezi, mintha ő nem is tudná, pedig tisztában vagyok vele, hogy pontosan tudja.

- Egy hete ezt csinálja - teszi hozzá még Liam. - Nem tudom, hogy mi történt vele, de bárki is tette ilyen boldoggá tartsa meg, mert gyönyörű ha mosolyog.

- Ha nem a képekért, akkor ezért már biztosan kiheréllek. Senkire sem tartozik, hogy mennyit mosolygok Li, és különben is, te honnan a francból tudod ezt? Talán engem szoktál bámulni, miközben a bikinis lányokat figyeled? - vonom fel a szemöldököm.

- Nyugi, Liv - suttogja a fülembe Harry. - Örülök, hogy boldoggá teszlek. Liam, én a helyedben komolyan venném minden szavát - néz az említettre. - Tapasztalatból mondom, nem szokott viccelni, ha ilyeneket mond.

- Ha jól tudom neked még egészséges vagy tévedek? - bukik ki belőlem, mielőtt még megállíthatnám magam. Kezem egyből a szám elé kapom, majd lesütöm a tekintetem. - Basszus - motyogom.

- De aranyos vagy Livi - hallom meg nevető hangját Liamnek. - Biztos vagyok benne, hogy te vagy az a személy, aki boldoggá teszi őt, szóval ne engedd el. És vigyázni fogok, de azért kösz a tanácsot Harry.

- Szemetek vagytok - motyogom Harry mellkasának dőlve, mikor meghallom nevetésüket. - A képeket pedig ki ne merd tenni! - szedem össze magam, majd nézek még egyszer Li szemébe. - Most pedig menjünk, mielőtt még nagyobb hülyét csinálok magamból - motyogom, majd Harry kezét megfogva indulok el a kijárat felé.

Magam után húzom egészen a kijáratig, de mielőtt még kiléphetnénk, megragad és a falhoz présel testével. Újra pír szökik az arcomra, mert nagyon közel van hozzám és felidézi bennem az emlékeket, amik ezek után következtek általában a kapcsolatunkkor. 

- Még nem is köszöntem rendesen - suttogja. - Emeld fel szépen a fejed és néz rám - kérlel. - Nem kell előttem zavarban érezned magad, már mondtam neked - teszi hozzá. Lassan teljesítem a kérését, miközben hálát adok az égnek, hogy nem olyan világos ez a folyosó és ennek köszönhetően nem látszik olyan tisztán az arcom színe. - Szia, Liv - nyom egy puszit a szám sarkába. Napok óta így köszönt, először zavarban voltam, de már megszoktam, sőt még élvezem is. Mosolyogva emelem kezeim a nyakába, majd kulcsolom össze őket.

- Szia - vigyorgok fel rá. - Mit találtál ki a mai napra? - kérdem tőle. - És honnan tudtad, hogy itt leszek?
- Az meglepetés - dönti homlokát az enyémnek. - Először elmentem hozzátok, de Austin mondta, hogy dolgozol én pedig kiszedtem belőle, hogy hová kell jönnöm, hogy lássalak. Most pedig te mesélj nekem. Mitől is vagy te ilyen boldog napok óta?
- Ne csinálj úgy, Styles, mintha nem lennél vele tisztában - motyogom. - Nem fogom kimondani, mikor tudom, hogy tudod az okát.
- De én hallani akarom tőled - hajol hozzám közelebb, mire én szaporábban kezdem venni a levegőt. - El kell nekem mondanod, különben ki fogom belőled szedni, bár élveznéd, viszont tudom, hogy még nem akarnád - suttogja, mire én nagyot nyelek. Ismerem a módszereit és tudom, hogy élvezném, de amint ráébrednék, hogy mit teszünk, már kevésbé.
- Miattad vagyok boldog - nézek a szemeibe, mire az arcán lévő vigyor kétszeresére nő. - Most boldog vagy? - kérdem, mire bólint. - Jó, mert én nem. Utállak - jelentem ki.
- Dehogy utálsz - nevet fel. - Szeretsz - mosolyog rám. - Tudod a két szó között nagyon vékony a határ. Sokszor mondjuk azt, hogy utállak, de közben arra gondolunk, hogy szeretlek. Szóval én most ezt tőled annak veszem - kacsint rám.
- Rémes vagy - nevetek fel. - Semmit sem változtál - vezetem egyik kezem a hajába. - Még mindig az a kisfiú vagy, akit megismertem.
- Nem vagyok kisfiú - morogja - és szerintem ezt te is pontosan tudod vagy meg kell mutatnom? - vonja fel a szemöldökét.
- Semmi szükség rá - motyogom zavartan. - Le kéne hűtened magad - teszem hozzá. - Ha egész nap így akarsz viselkedni velem, nem biztos, hogy benne vagyok abban a meglepetésben - közlöm vele.
- Igaz? - érinti össze az orrainkat. - Szerintem, tetszik amikor így beszélek és viselkedem veled, csak tagadni próbálod. Mindig szeretted, ahogy veled viselkedem...
- ... és ez most sem változott - suttogom, mire vigyorogni kezd. - Tudod mit? Felejtsd el és inkább menjünk - bújok ki a karjai közül. Kuncogva lép mellém, majd fogja meg a kezem és vezet ki az épületből.